Kisbéri félvér:

Marmagassága: 160-170 cm

Az angol telivér jellegéhez közel álló, magas félvér típus. Nemcsak hátaslónak, hanem könnyebb hámos munkára is alkalmas. Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett, de gyakran előfordul közöttük alacsony nyakillesztésű egyed is. Marja a telivér hatásnak köszönhetően magas, hosszú, hátba nyúló. Lapockája dőlt, hosszú, eléggé szabad mozgású. Háta előremélyedt. A far jól izmolt, gyakran almafar. A mellkas a magas félvér jellegnek megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábállás ritkán kifogásolható.

A fajta a magyarországi Kisbér nevű helységről kapta a nevét, ahol 15 ezer hektáron 1853. óta világszínvonalú lótenyésztés folyik. A ménes megalakulásának célja egy nemesvérű lófajta tenyésztése, a katonaságnak megfelelő huszárló biztosítása, valamint az országos fedezőmén-állomány utánpótlásának megteremtése volt. Kisbéri tenyészet eredetileg mintegy 100-150 vegyes származású tenyészkancából állott. A kancákat folyamatosan angol telivér ménekkel fedezték, néhány név közülük: Filou, Dunure, Maxim és Honpolgár. E tenyésztés hatására alakult ki egy az angol telivérhez közel álló, de annál tömegesebb, nyugodtabb, nagyobb munkakészségű és szebb hátasló típus. Sokak szerint a világ legszebb sportlova.

A világháborúk jelentősen visszavetették a tenyésztést, főként az, hogy a megszállók hadisarcként lefoglalták és elhurcolták a lovakat, anélkül, hogy tisztában lettek volna az értékével. Több egyedet más fajták feljavítására fogtak be. Az Amerikai Egyesült Államokba 150 kisbéri félvért importáltak. Mikor 1947-ben ezeket a lovakat árverezésre bocsátották, csak egy maroknyi ember ismerte fel a valódi értéküket a „mennyei szépségű lovaknak”, és csak az ő elszántságukon és szorgalmukon múlott, hogy nem kótyavetyélték el őket. Jelenleg kevesebb, mint 2000 kisbéri félvér él a világon, amely kritikusan veszélyeztetett fajtává teszi. A kisbéri lovak ma is elsősorban sportlóként világhírűek.