A lovas ülése a különböző jármódokban

     A lovasnak, mielőtt bármilyen módon hatni akar a lóra, meg kell tanulnia elhelyezkedni és ülni a nyeregben oly módon, hogy ne zavarja a ló mozgását. A simulékony, puha, a ló mozgását követő ülés elsajátítása futószáron történik, annak érdekében, hogy a lovasnak ne kelljen a ló irányításával foglalkoznia.

A lovas helyes ülésének első kritériuma az egyensúly. Az egyensúllyal nem rendelkező lovas folyamatosan zavarja a lovat: diszharmonikus mozdulataival vagy a ló száját, vagy a hátat bünteti.  Egyensúlyban csak olyan lovas ülhet, akinek súlypontja pontosan a ló fölött helyezkedik el. Az egyensúly további feltétele, hogy a lovas megfelelő ritmusérzékkel tudja követni a ló mozgását. A lovas a nyereg legmélyebb pontján ül, laza derékkal, egyenes felsőtesttel és mélyen elhelyezkedő lábakkal. A helyes ülés előfeltétele, hogy a lovas válla, ülőcsontja és sarka egy függőleges vonalat alkosson.

A túlságosan előretolt lábszár székülést eredményez, és a túlzottan hátratolt lábszárhoz hasonlóan lehetetlenné teszi a megfelelő segítségadást. A felsőtest megfelelő helyzete szintén nagyon fontos: túlságosan előretolt felsőtest esetén a súlypontunk megelőzi a lovat, míg a lovon hátradőlve a ló mögé kerül a súlypontunk.

     A lovas testének helyzetét a következőképp képzelhetjük el a lovon. Hasonlítsuk a lovast egy fához! Ülőcsontja az a pont, ahol a fa a földből kinő. A lábai, mint a gyökerek, mélyre nyúlnak, míg felsőteste, akár a fa lombkoronája, felfelé törekszik.

     A lovas fejének helyzete igen fontos: egyrészt orientációs szempontból, másrészt mivel a fej igen jelentős részét képezi a lovas teljes testsúlyának. A rossz helyzetű fej tönkreteszi a lovas egyensúlyi állapotát. A lovas optimális esetben előrenéz, és fejét természetes testhelyzetben tartja.

     Lovagoljunk akár egyenes vonalon, akár íven, a lovas felsőteste mindig a haladás irányába néz, ahogy fejét sem oldalra billenti, hanem a felsőteste fölött, középen marad. A fordulatok lovaglása során tehát csak a lovas törzse fordul el: felsőtestének többi része nem dől semmilyen irányba. Combunkkal nem kapaszkodunk, hanem hozzásimulunk a nyeregszárnyhoz. Lábszárunkat folyamatosan lazán a ló oldalánál tartjuk. Sarkunk kevéssel a heveder mögött helyezkedik el. Lábunk talpvégnél, a lábujjak kezdeténél nyugszik a kengyelben. A kengyelszíj helyes testhelyzetünk esetén függőleges irányban mutat lefele. A sarok a lovas legmélyebben elhelyezkedő pontja a lovon, mely nem leszorítással, hanem a kengyel alátámasztása miatt kerül mélyebbre, mint a lábujjak.

     A lovas karja súlyának megfelelően, természetes lazasággal pihen a törzs mellett. Kezünket úgy tartjuk, mintha egy pohár vízzel egyensúlyoznánk. A túlságosan leszorított vagy felemelt kéz ellehetetleni a ló szájával való megfelelő kontaktust. Kezünk körülbelül egy ökölnyivel a ló marja fölött helyezkedik el. Ideális esetben az alkar, a kéz és a szár egyenes vonalat képez a könyöktől a ló szájában lévő zabláig.

     A szár nem kapaszkodásra szolgál, hanem a lovas könnyű kézzel tartja azt. A szár a ló szájától a gyűrűs- és a kisujj között halad a lovas irányába és a mutatóujj felett hajlik vissza. A hüvelykujj a fölött átfutó száron nyugszik. Amennyiben nagykantárral lovaglunk, és két szár fut a kezünkben, az alsó szár a kisujj alatt fut.

     A lovasnak egyetlen testrészével sem kell kapaszkodnia, hiszen egyensúlya tartja őt fenn a lovon. A lovas akkor tanul meg helyesen ülni, ha a különböző testrészeit egymástól függetlenül tudja mozgatni vagy nyugalomban tartani. A leggyakoribb és legszembetűnőbb hiba a kéz testtől való függősége, de a felsőtest statikussága, illetve a merev csípő és boka is gyakran előforduló probléma.

Lépés

     Lépésben a fent leírt módon helyezkedünk el, és követjük a ló mozgását. Kezünk minden egyes lépésnél a ló szájának irányába mozdul, követve a ló nyakának előre irányuló mozgását. A ló nyakának szabad mozgását nem szabad akadályozni, hiszen négylábú társunk annak segítségével egyensúlyoz, ezért szüksége van a szabad nyakmozgásra az elengedett állapotban való munkához is.

Ügetés

     A ló ügetését a lovas három különböző módon is követheti: tanügetésben, könnyűügetésben, illetve kétpontos könnyített ülésben is.

     A tanügetés során a lovas folyamatosan ül a nyeregben. Csípője, lábszárai és teljes ülése laza, de nem ernyedt. A lovas hagyja, hogy a ló "felvegye a hátára" és hordozza őt. A lovas keze ilyenkor is finoman követi a ló nyakának mozgását.

     Könnyűügetésben az ügetés minden második ütemére kiemelkedik a lovas a nyeregből. Az emelkedés nem felfelé, hanem előre-felfelé, a ló mozgásának irányát követve történik. A lovas felsőteste az emelkedéskor is függőleges marad. A lovas könyökének szöge minden kiemelkedéskor változik: így tartható fenn változatlanul a nyugodt kapcsolat a ló szájával. A lovas lába térdtől lefelé nem mozog. A lábszár továbbra is nyugodttan pihen a ló oldalán.

     Kétpontos könnyített ülésben a lovas folyamatosan áll a nyeregben. Súlypontja ilyenkor a nyereg felett helyezkedik el. A lábszárak változatlanul a ló oldalán nyugodnak, míg a comb a ló mozgását követve, enyhén rugózik az ügetés ütemére. A lovas felsőteste ilyenkor előrébb kerül, mint tanügetésben. A kéz továbbra is a testtől függetlenül, puhán követi a ló mozgását.

Vágta

     Vágtában lovagolhatunk könnyített ülésben, vagy ülhetünk folyamatosan a nyeregben. Bárhogy is vágtázunk, a külső lábunk nem marad a hevedernél, hanem az alaphelyzethez képest körülbelül 10 centiméterrel hátrébb nyugszik a ló oldalán. A könnyített vágtában ezt leszámítva igen hasonlít a kétpontos könnyített üléshez. Amennyiben folyamatosan ülünk a nyeregben, arra kell ügyelnünk, hogy ülésünk és kezünk kövesse a ló vágtaugrásait.